Barion Pixel
Üzleti tanácsadás

Vállalkozás

A gazdasági válságban, amikor a szokásosnál jóval nagyobb számban vesztik el az állásukat az emberek, természetszerűen növekszik azok száma is akik kényszerből a vállalkozói létet választják. Sokan felkészültnek is érzik magukat hozzá. Ezt az érzést az is erősíti bennük, hogy jók esetleg kiemelkedően jók a szakterületükön. Az önbizalom valóban fontos, ugyanakkor veszélyes is. Nem véletlen, hogy sajnos az újonnan induló vállalkozásoknak több mint fele, egy éven belül kudarcot vall.

Mert mi is kell egy vállalkozás indításához?
– Szaktudás, szakmai felkészültség, eszközök
– Elhivatottság, lelkesedés, kitartás
– Vállalkozási ismeretek

Sokan ide sorolnák a pénz és még sok mást is, de én meggyőződésem szerint ezek a legfontosabb csoportok. A pénz valóban fontos, de azt azért nem írtam fel, mert manapság minimális összeg is elegendő egy vállalkozás elindításához. Nagyon sok ingyenesen a rendelkezésünkre álló lehetőséget lehet használni. A szükséges pénzeszközök pedig szinte majdnem mindig előteremthetők valamilyen forrásból. Erről egyébként egy a későbbiekben elkészülő bejegyzésben lesz még szó. A pénzzel azért is kell óvatosan bánni, mert ha valaki pusztán pénzszerzési céllal indít egy vállalkozást, akkor az megint előrevetítheti a bukás veszélyét. Szeretném kihangsúlyozni, hogy a pénz kiemelkedően fontos szerepet tölt be az életünkben, de nem szabad, hogy cél legyen! A pénz pusztán csak egy eszköz, egy csereeszköz a szabadságunk és az álmaink megvalósításához.

A felsorolásból jól látszik, hogy a szaktudás csak egyharmada a szükséges feltételeknek. Igaz ez az első, de csak az első és a két második nélkül garantált a bukás. Mindenki számára egyértelmű, hogy megfelelő minőségű termék vagy szolgáltatás nélkül egyetlen vállalkozás sem maradhat fenn tartósan.

Az elhivatottság a lelkesedés olyan valami amire sokan csak legyintenek és azt hiszik az is kipipálható. Pedig nem az. Amikor valaki belevág egy új dologba (legyen az vállalkozás vagy bármi más), meg fog lepődni, hogy milyen sokan lesznek akik megpróbálják lebeszélni róla akik negatív hangokat fognak hallatni. Ilyen környezetben kell az első nehéz időszakokat átvészelni. Ettől máris felértékelődik az elhivatottság, a lelkesedés és a kitartás fontossága.

A harmadik pont a vállalkozási ismeretek. Ennek egy része olyan, amit egy jogász, egy könyvelő megadhat nekünk. De ezek kiválasztása sem lesz egyszerű. Viszont ezen felül számtalan olyan terület van (piackutatás, marketing, ügyfélkezelés, reklamációkezelés stb), ahol nagyon sok múlhat a megfelelő tudáson. Vannak persze ösztönös zsenik, de nem ez a jellemző. Az induló vállalkozásoknál veszélyes lehet, hogy sokan azt hiszik értenek ezekhez, vannak ötleteik és aztán azt tapasztalják valahogy mégsem megy a dolog. A vállalkozási ismereteket nem oktatják a középiskolákban egyetemeken (kivéve természetesen az ezekre szakosodottakat), pedig egy vállalkozás hosszútávú sikereit vagy bukását jelenti a megfelelő szaktudás. Ezen a téren a legnehezebb helyzetben az újonnan induló vagy már működő kis- vagy közepes családi vállalkozások vannak. Elsődlegesen számukra készülnek a blogbejegyzések. Az érdeklődés sorrendjében végighaladunk egy vállalkozás létrehozásának és működtetésének folyamatán.

#vallalkozas

Please follow and like us:
RSS
Follow by Email
Twitter
Visit Us
YouTube
LinkedIn
Share
Instagram

Szóljon hozzá

Tetszett a blog? Kérlek mond el másoknak is! :-)

%d bloggers like this: