Gondolatok a világról

Mostanában egyre gyakrabban felmerül az értékek kérdése. Sokan kérdezik, mit gondolok a világról.
Azt gondolom, hogy nagyon rossz irányba tart a világ. Én nagyon komoly veszélynek érzem ezt az értékválságot, bár merem remélni, hogy csirájában, a legtöbb emberben még meg van az igény egy másfajta életre csak éppen sodrodnak a jelenlegivel. Ahogy az előző bejegyzésemben is írtam, gyakran fejetlenül, esztelenül végigrohanjuk a napjainkat. A gyors kaják, a rövid szavatosságú termékek, a gyors kapcsolatok időszakát éljük. A legtöbben csak átrohanják az életüket, ahelyett, hogy meg is élnék a pillanatot. A technikai vívmányok maguk alá gyűrtek bennünket. A többség megtanulta használni őket, de nem tanulta meg, hogyan kell felhasználni azokat. A pénz, az internet, a média, a közösségi oldalak, nem a szolgánk, hanem az urunkká vált. Nem véletlenül hívják fogyasztói társadalomnak. De ha nem vigyázunk, akkor ez a társadalom bennünket is elfogyaszt.
Tudom ezek nagy szavak, de hitem szerint meg kell újulni a társadalmaknak, el kell, hogy jöjjön egy új reneszánsz korszak, amikor bizonyos értékek újra értékek lesznek, amikor az emberi kapcsolatok újra kapcsolatokká válnak.
A világban egyetlen dolog állandó, az pedig a változás. A változás célja a tapasztalás, a tanulás, hogy fejlődhessünk. De amikor a változás túlságosan felgyorsul, akkor képtelenek vagyunk tanulni belőle, mert lefoglal bennünket a változás követése. Nincs időnk használni a tudásunkat, mert lefoglal bennünket, hogy az újabb változatokat megtanuljuk. Saját példánál maradva. Volt időszak, amikor annyira kütyübolond voltam, hogy amint megjelent egy új szoftver egy új termék, azt azonnal beszereztem. Mindig a legújabb kiadású telefonom kamerám stb. volt. Hihetetlen mi mindent tudtak, de soha nem volt arra időm, hogy ezt a tudást a szolgálatomba állítsam. Nem volt időm arra, hogy a technika adta lehetőségeket kihasználjam, mert el voltam foglalva azzal, hogy megtanuljam használni őket. Vigyázni kell, mert ha beleesünk ebbe az ördögi körforgásba, akkor nagyon nehéz lesz kimászni belőle. Az idő pedig közben fogy, vészesen fogy. Az egyetlen dolog, ami véges, és ami kegyetlen határokat szabhat az életünkben.
A megújuláshoz mindig szükséges a káosz és szerintem a káosz már jelen van. Remélem, hogy közel van az az idő, amikor újra az ember lesz a legfontosabb, amikor az idő nem versenyfutásra hív bennünket, hanem segít abban, hogy meg-meg álljunk és élvezzük a pillanatot. Amikor nem csak készítünk, de alkotunk. Amikor az alkotást nem elhasználjuk, hanem felhasználjuk. Amikor az érték egyben mérték lesz. Amikor a férfi és a nő nem egyenlő, hanem egyenjogú lesz. Amikor nem az lesz a fontos, hogy leéljük az életünket, hanem az, hogy megéljük, átéljük.
Mindenkinek csak egy élete van (most tegyük félre a reinkarnáció, a lélekvándorlás kérdését). Márpedig nem mindegy, hogy főszerepet kapunk a saját életünkben vagy csak epizódszerepet játszunk mások életében. Mert, ahogy egy korábbi bejegyzésemben is írtam: Élni jöttünk erre a világra nem pedig csak lakni!
Please follow and like us:
RSS
Follow by Email
Facebook
Twitter
Visit Us
YouTube
Pinterest
Pinterest
LinkedIn
Instagram

Szólj hozzá!

Tetszett a blog? Kérlek mond el másoknak is! :-)

%d blogger ezt szereti: