Gondolatok a félelemről
Mivel a félelem ártó hatása gyakran kerül szóba, gondoltam szentelek pár sort a kérdésnek, mivel mindannyiunk életében jelen van. Sokan félnek valamitől, repüléstől, pókoktól, betegségektől, bezártságtól stb. Én most mégsem ezekről írnék, hanem azokról a mindennapi félelmekről, amelyek gyakran megbénítanak bennünket. A félelem veszélyes dolog. Pedig a valóságban sehol máshol nem létezik, csak a saját fejünkben. A mi alkotásunk, agyszüleményünk. Erre az egyik legjobb példa, amikor kisgyermekes anyukákat látok sétálni. A pici, ott lépdel anyuka előtt pár méterrel, majd hirtelen elesik. Nem történik semmi, nincs sírás sem. A gyermek már készülne felállni, de a megriadt anyuka, egy hatalmas jajkiáltás kíséretében odaugrik a gyermekéhez, aki azonnal el is kezd sírni. Az anyuka attól ijedt meg, hogy a gyermeke elesett, mert a fejében az a félelem volt, hogy baja esett, a gyermek ettől nem félt, nem is ütötte meg magát, viszont elkezdett sírni, mert anya riadalmát átvette. Az életükben minden nap találkozunk olyan esetekkel, amikor a félelmeink miatt nem teszünk meg valamit, vagy éppenséggel azért tesszük meg, mert félünk a következményektől.
Azt szoktam mondani akkor jutunk előbbre az életben, ha a vágyaink nagyobbak lesznek a félelmeinknél. Az aggodalom, a félelem döntésképtelenné, cselekvésképtelenné tehet bennünket. Ahhoz, hogy irányítani tudjuk az életünket, le kell győznünk a félelmeinket. Tudom, hogy ez nem mindig könnyű, tudom, hogy mindenki fél időnként. Sokszor teljesen indokolatlanul, racionális okok nélkül tesszük. A félelemmel önmagában semmi baj nincs, hiszen éberen tart bennünket. A gond akkor kezdődik, ha nem vagyunk képesek kezelni, kontrollálni a félelmeinket.
Szokás szerint egy saját példát is elmesélek. Egy nagyon hétköznapit, amivel bárki tud azonosulni.
Pár nappal ezelőtt hihetetlenül megkívántam a lángost. Két lehetőségem volt. Az egyik, hogy autóba vágom magam és irány a Balaton part egy jó lángosért. A másik, hogy sütök magamnak. Ezzel nem is volna baj, mivel nagyon szeretek sütni-főzni. A gond ott kezdődik, hogy eddig soha nem sikerültek azok az ételek ahol élesztővel is kellett a tésztába. De mivel a vágy nagyobb volt ezért a neten kerestem egy jó receptet. Azért ez sem olyan egyszerű, mivel több száz egymástól, ha csak picit is, de eltérő receptet találtam. A megérzéseimre hallgatva választottam ki egyet. Másnap bevásároltam, de aztán a félelmeim (miszerint mi van, ha most sem sikerül az élesztővel készült tészta), erősebbek lettek a vágyaimnál és ezért nem is kezdtem bele a lángos készítésbe. Tudom, hogy sokak szerint ez nem nagy ügy és igazuk is van. Hiszen ahogy mondtam, a félelmeink csak a saját fejünkben léteznek. Biztos mindenki tud olyan esetről mesélni, amikor nem tett meg valamit, ami a környezete szerint nem nagy ügy. De vajon mit lehet ilyenkor tenni? Az egyik megoldás az, hogy a vágyainkat felerősítjük annyira, hogy legyőzzék a félelmeinket. A másik módszer, ami nekem szintén nagyon bevált az a „Mi a legrosszabb, ami történhet?” elnevezésű játékom. Ezt önmagammal játszom.
Felteszem magamnak a kérdést, vajon mi a legrosszabb, ami megtörténhet, ha a félelmem beigazolódik. A játék végére kiderül, hogy nem érdemes aggódni, bátran lehet cselekedni.
Mi történik, ha most sem fut fel az élesztő? Tulajdonképpen semmi, viszont gazdagabb leszek egy újabb tapasztalattal, hogy hogyan nem szabad az élesztőt felfuttatni. Ha nem állok neki lángos sütni, tuti, hogy nem eszek lángost. Ha nekiállok, lehet, hogy akkor sem, de legalább megadom magamnak az esélyt. Így hát két nap után nekiálltam. Remekül sikerült. A legjobb visszajelzés az volt, hogy a 15 hónapos kisfiam széles mosollyal tömte magába az elkészült lángost.
A módszert mindenkinek ajánlom. A „Mi a legrosszabb, ami megtörténhet?” kérdést tegyük fel magunknak többször is, az összes magunknak adott válasz után, egészen addig, amíg el nem jutunk a legmélyebb félelmünkig, amíg el nem jutunk addig az érzésig, hogy valójában már nem is félünk. A kérdés segít felkészíteni arra, hogy legyőzzük a félelmünket, illetve, hogy felkészüljünk az esetleges negatív hatásokra. Sokkal könnyebben megy majd a félelmeink kezelése, mint ahogy azt hinnénk. Ezt a saját és mások tapasztalatai alapján merem állítani.
