Boldogság
Mindenki ezt keresi… De vajon akkor sokan miért nem boldogok mégis? Miért láthatunk sokkal több embert szenvedni, panaszkodni, mint mosolyogni? Persze a boldogság nem azt jelenti, hogy állandóan mosolygunk. A boldog ember is lesz néha rosszkedvű, az életben neki is okoznak szenvedést. Rossz nélkül nincs jó sem. Aki a mennyországba készül, annak bizony járnia kell a pokolban is.
„Én csak boldog akarok lenni!”- halljuk mindenkitől. De tudjuk egyáltalán, mi a boldogság, mit jelent boldognak lenni?
A legtöbben soha nem gondolkoztak el azon mitől is boldogok, nem véletlen, hogy nem is azok. Egy mondás szerint az a hajó sohasem ér célba amelyik nem tudja hová tart. Vannak akik erre a kérdésre azt válaszolják, hogy akkor lennének boldogok, ha lenne pár milliójuk, ha lenne egy férjük vagy feleségük, ha lenne egy ilyen vagy olyan munkahelyük, házuk, stb.
A helyzet viszont az, hogy a boldogság nem egy állomás. Bár sokan valamilyen állapot eléréséhez kötik (megvettem a házat, megtaláltam a páromat, beutaztam a világot, stb.), de a tapasztalat azt mutatja, hogy ezeknek az elérésével csak ideiglenesen jelenik meg az emberekben a boldogság érzése. Pusztán attól, hogy lesz egy férjünk/feleségünk még nem leszünk boldogok. Ha csak ennyi volna, akkor a társkeresők tömkelege nagyon gyorsan találna magának párt. Aki a boldogságát egy társhoz köti, annak sem a társ, a személy a fontos, hanem azok az élmények amiket egy társhoz köt. Van akinek például a közös kirándulások, van akinek az, hogy legyen valaki akivel bármit megbeszélhet, van akinek az, hogy rajonghasson valakiért, van akinek a közös gyermeknevelés, van akinek a bulik a sok szex élménye az amit egy párkapcsolat meglétéhez kötnek. Pedig a boldogságnak soha nem egy tárgy vagy személy, esetleg bármi más megszerzéséhez van köze. Azok csak személyek, vagy tárgyak, de nem önmagában ezek, hanem a hozzájuk kötődő érzések, élmények a fontosak. Ezért a boldogságnak nem máshoz vagy másokhoz, hanem a saját életünkhöz van köze.
Valójában akkor vagyunk a legboldogabbak, ha azon az úton haladhatunk, ami folyamatosan közelebb visz bennünket az életcélunkhoz. Itt most nem feltétlenül kell nagy dolgokra gondolni. Van akinek az az életcélja, hogy másokon segítsen, van akinek az, hogy felnevelje a gyermekeit, van aki élsportoló szeretne lenni, van aki olyan életre vágyik amiben anyagilag bármit, bármikor megengedhet magának stb. Ahhoz, hogy tudjuk mi is az életcélunk, persze azt is végig kell gondolni mi az amiben a legjobban érezzük magunkat, mi az amiben a leginkább kiteljesedhetünk. Egyszerűnek tűnik, sokan mégsem gondolkodtak el még ezen. Nem véletlenül említettem korábban, hogy ha nincsenek konkrét célok akkor célba sem érhetünk.
A boldogság pusztán döntés kérdése, ami elsődlegesen fejben dől el. Amikor döntünk, valójában „csak” azt döntjük el, milyen lesz a hozzáállásunk a világhoz. A velünk történt eseményeket, így is, meg úgy is megélhetjük. Az egyik kedvenc történetem, amikor két kezdő cipőügynököt elküldenek Afrikába. Az egyik két nap után visszautazik és közli a főnökével, hogy új piacok után kell nézni, mert Afrikában olyan meleg van, hogy senki nem hord cipőt. A másik ügynök csak egy hónap múlva érkezik vissza boldogan és mosolyogva. Ő azzal állít be az igazgató elé, hogy hatalmas piacra bukkant. Afrikában senki nem hord cipőt, mindenkinek el lehet adni lábbeliket, ezért aztán nagyon sok megrendelést hozott magával.
A világhoz való hozzáállásunk függetlenül minden külső körülménytől, csak a gondolkodásmódunkon múlik. Szóval, ha boldogok akarunk lenni, akkor erről elsőnek egy megfelelő döntést kell hoznunk!
Azt is tudom, hogy ez az egyik legnehezebb dolog. Dönteni. Az emberek többsége fél dönteni. Félnek attól, hogy mások mit szólnak majd a döntéshez, félnek attól, hogy kiderül, esetleg rosszul döntöttek. Pedig valójában nincsenek jó vagy rossz döntések. Az adott pillanatban a rendelkezésre álló információk és a korábbi tapasztalataink, ellesett viselkedésmintáink alapján mindig a lehető legjobb döntést hozzuk meg. Ha később kiderül, hogy másként kellett volna döntenünk, akkor sem érdemes a múlton rágódni. Akkor jó döntést hoztunk, azóta viszont az új információk, tapasztalatok alapján megváltozott a helyzet és már tudjuk, hogy másként kell döntenünk. A döntéseinkért felelősséggel tartozunk, de azokat bármikor szabadon megváltoztathatjuk a tapasztalataink alapján. Nem szabad elfelejteni, hogy ezekből az esetekből tanulnunk kell, mert ezáltal fejlődik a személyiségünk és legközelebb még jobb döntést tudunk hozni.
Sokan azt gondolják, azzal, hogy végeztek az iskolával, kész emberré lettek. Van valamilyen végzettségük, holott csak belépőt kaptak az életbe. Ha valaki huszonévesen elhiszi önmagáról, hogy érett, kész felnőtt, hogy ezzel készen is áll mindenre, akkor garantált a bukfenc.
Az életünk, a saját életünk csak 20 éves korunk után indul el. Innentől már nem lehet a szülőkre, a családi környezetre hivatkozni, felelősséget kell vállalnunk önmagunkért, a döntéseinkért, a cselekedeteinkért. Na ez megint nem egy könnyű menet. Ugyan ki szeret/szokott felelősséget vállalni bármiért is? Nem egyszerűbb elsumákolni a dolgot azzal, hogy ilyen vagyok és kész? Remek mentsvár az „ilyen vagyok, nem tehetek róla” szlogen. De vajon ezek az emberek mit szólnak ahhoz a válaszhoz, hogy ha ilyen vagy akkor neked ez meg ez nem jár az élettől. „De miért?” – kérdezhetnék. A válasz; „Azért, mert ilyen vagy, nem tehetünk róla.” Egy kicsit olyan ez, mintha csak a barna nők szeretkezhetnének. A szőkék, a feketék és a vörösek nem. Vajon akkor is mindenki elfogadná azt, hogy „ilyen vagyok, nem tehetek róla” vagy állandó hiánycikk volna a barna hajfesték?
Ha egy kézzelfogható dologról van szó, akkor senki nem mondja azt, hogy ilyen vagyok, nem tehetek róla, akkor mindig megtalálják a módját a változtatásnak. Pedig az is munkával jár. A példához visszatérve: boltba kell menni, hajfestéket kell venni, ami ráadásul pénzbe is kerül, utána újabb macera következik a hajfestéssel. Mégis, milyen egyszerű a dolog, hiszen előre megmondják nekünk, hogy mi a feladat és mikor, mi lesz a jutalom. Minden kézzel fogható.
A valóságban a boldogság megtalálása sem nehezebb. Csak ott nem ilyen egyértelműek a feladatok és a határidők. Ha most úgy érzed, hogy nem teljes az életed, csak rajtad múlik, hogy változtass. Nem kell mást tenned, mint változtatnod. Tudom, hogy ez sokak számára nem éppen jó hír. Pedig nincs más lehetőség. Egy másik kedvenc idézetem szerint a szenilitás első jele, ha nap mint nap ugyanazt tesszük, mégis más eredményt várunk a végén.
Gondolom most sokakban felmerül a kérdés, hogy ha ennyire egyszerű volna az életben rálelni a boldogságra, akkor miért csak nagyon kevés ember találja meg az utat hozzá? Én meg azt kérdezem, vajon miért tanul meg csak nagyon kevés ember valamilyen idegen nyelvet, miközben számtalan nyelviskola számtalan telt házas tanfolyamot tart? Sokan belevágnak, aztán mégsem érnek a végére. Menet közben feladják, sokan inkább a kifogásokat keresik, feltételekhez kötik azt, hogy változtassanak az életükön. Csakhogy az életben a feltételeket nem mi, hanem az élet szabja. A világ tökéletesen működő törvényszerűségek szerint és igazságosan működik.
Mielőtt valaki félreértené az eddig leírtakat. Nem azt mondom, hogy könnyű boldognak lenni, csak azt, hogy egyszerű. Az egész élet nagyon egyszerű. Persze szeretjük bonyolítani, mert úgy könnyebb kifogásokat találni, könnyebb másokat felelőssé tenni az eseményekért.
Az életünkben nagyon sok szerepben kell megfelelő döntéseket hoznunk, ugyanakkor egyik iskolában sem tanítják az ehhez szükséges tudást.
Ezekkel a bejegyzésekkel tehát azoknak szeretnék segíteni, akik változtatni akarnak az életükön, nekik adok támpontokat az ehhez vezető úton. Egy olyan sorvezetőt, amit mások már kipróbáltak és ami már bevált.
