Hogyan higgyek végre önmagamban?
Többféle útja is van az önbizalom kialakulásának. Van, amiről felnőttként már lekéstünk, de semmi pánik, önbizalmunk, önbecsülésünk egy részét magunk is fejleszthetjük. Sági Andrea pszichológus írása.
„Ha lenne több önbizalmam, sikeresebb lennék.”; „Ha több önbizalmam lenne, találnék párt magamnak”. Amikor valaki pszichológus szakemberhez fordul, nagyon gyakran ezek a problémák hangzanak el az első találkozás alkalmával. Az önbizalom és magabiztosság személyiségünk meghatározó tulajdonságai. Hatással vannak célkitűzéseinkre, döntéseinkre és még a cselekedeteink eredményességére is. A hétköznapokban az önbizalom, önbecsülés, önértékelés, magabiztosság szavakat gyakran egymás szinonimáiként használjuk, pedig igen nagy különbségek vannak közöttük.
Az önértékelés viszonylag semleges fogalom, azt mutatja, hogy önmagunknak milyen értékminőséget tulajdonítunk. Viszonylag állandó és stabil tulajdonságunk. Az önértékelést és az önbecsülést gyakran teljesen azonos módon használjuk, de az önbecsülés már hordoz valamifajta pozitív elfogultságot önmagunk iránt – mondja V. Komlósi Annamária, az ELTE kutatója, a téma szakértője. Az önbecsülés magába foglalja az önmagunk iránti bizalom és belső megelégedettség érzését. Az elismert kanadai pszichoterapeuta, Nathaniel Branden 1995-ben így definiálta az önbecsülést: „hajlam arra, hogy az ember megtapasztalja, van annyi képessége, hogy meg tudjon küzdeni az akadályokkal az életben.”
Az önbizalom fogalma ezzel szemben arra utal, amit teszünk; sokkal inkább helyzetfüggő, bizonyos képesség vagy teljesítmény befolyásolja. Lehet, hogy valakinek nagy az önbizalma az üzlet és a pénzügyek területén, míg a konyhában teljesen elveszettnek érzi magát. Egy-egy bók vagy kellemetlen célzás szintén nagyon erősen hat az önbizalmunkra, amely így az önértékeléshez képest nagyon is hullámzó lehet. A magas önbecsülés pedig gyakran eredményez nagyobb önbizalmat.
A magabiztosság hozzáállást tükröz, ahogy a társas kapcsolatokban fellépünk. A magabiztos fellépés mögött persze lehet magas önbecsülés is, de ez egyáltalán nem biztos, olykor éppen ellenkezőleg: a magabiztossággal az illető a bizonytalanságát és a csekély önbecsülését igyekszik palástolni. Szóval, ha szembetalálkozunk egy lehengerlő macsóval vagy egy igazi dívával, lehet, hogy csak kompenzáló szerepet játszik, ami mögött önértékelési zavarral küzdő ember rejtőzik.
Önbizalmunk nyomában
Az igazi önbizalom elengedhetetlen alapja tehát a megfelelő önbecsülés, azaz amikor az önbizalommal teli viselkedés mögött valódi és stabil az önbecsülés. George Herbert Mead és William James amerikai pszichológusok 1890-es években kifejtett nézetei szerint passzív és aktív út vezethet az önbecsülés kialakulásához. A passzív úton az ember a környezete róla alkotott reakcióiban tükrözi vissza magát. Ez akkor működik helyesen, ha az egyén kisgyermekkorában feltétel nélküli szeretet kapott a szüleitől, illetve biztonságosan képes kötődni: azaz az anya érzelmileg fogékony a gyermek jelzései, fizikai és érzelmi szükségletei iránt.
Az önbecsüléshez vezető aktív útnak azt mondjuk, amit az egyén maga alakít ki. Ehhez az szükséges, hogy saját erőfeszítésből hajtson végre hatékony tetteket és kompetensek érezze magát. Valójában az aktívan kialakult önbecsülés is a gyermekkorban gyökerezik, amikor a kisgyerek elkezdi önállóan felfedezni a világot, és valamilyen változást hoz létre környezete tárgyain. A kompetencia érzése mutatkozik meg a kisgyermek nevető arcán, amikor például az etetőkanállal csapkodja az asztalt, vagy szándékosan lerántja az asztalterítőt. A szülőkből ez nem épp az örömöt váltja ki, de bizonyos határok között igenis engedni kell a gyerek aktív próbálkozásait.
A komfortzónában és azon túl
Nézzük meg, mi jellemző és mi nem a magabiztos viselkedésre. Számos módon megnyilvánul ugyanis, hogy mennyi önbizalmunk van: a testtartásunkban, a járásunkban, az öltözékünkben és a beszédünk módjában. Magabiztosan viselkedünk, ha azt tesszük, amit helyesnek vélünk, még ha mások kritizálnak vagy kinevetnek is érte. Ha hajlandóak vagyunk kockázatvállalásra, és tudunk extra erőfeszítéseket tenni, hogy jobb dolgokat érjünk el. Az is a magabiztosság jele, ha elismerjük a hibáinkat, és készen állunk rá, hogy tanuljunk belőlük, és az is, ha el tudjuk fogadni a dicséretet: „Köszönöm, valóban keményen dolgoztam ezen a feladaton, örülök, hogy elismered az erőfeszítéseimet.”
Ugyanakkor, ha mindig megpróbáljuk annak megfelelően irányítani a viselkedésünket, ahogy mások gondolják, és igyekszünk többnyire komfortzónán belül maradni, az azt jelenti, hogy még félünk a hibázástól, és kerüljük a kockázatot. Nem vall magabiztos viselkedésre, ha folyton azon dolgozunk, hogy elfedjük a hibáinkat, közben pedig abban reménykedünk, hogy sikerül azelőtt kijavítani őket, mielőtt más észrevenné. Ha valódi magabiztosságra vágyunk, és nemcsak magabiztosnak szeretnénk látszani, ne utasítsuk vissza a dicséretet! Az olyan típusú mondatoknak, mint például „Oh, ez a feladat semmiség volt, bárki meg tudta volna csinálni”, nincs helye egy magabiztos ember kommunikációs repertoárjában!
Tippek az önbizalom növelésére
- Különítsük el a képzelt hátrányokat a valóságosaktól! Gyakran ugyanis csak a képzeletünkben feltűnőek, ugyanakkor kishitűséghez vezetnek.
- Törekedjünk a valós önképre!
- Ne hasonlítgassuk magunkat máshoz!
- Vállaljuk a siker kockázatát, ne rettegjünk a kudarctól!
- Magunkban is lássuk meg a jót, nem csak másokban!
- Ha valamiben alulmaradunk, ne arra gondoljunk, hogy mi vagyunk gyengék/rosszabbak, hanem hogy erősebb személlyel/tényezővel találtuk szembe magunkat!
A mélyebb pszichológiai okok feltárása és feldolgozása nélkül önállóan úgy fejleszthetjük önbizalmunkat, ha hétköznapi, könnyen elérhető célokat fogalmazunk meg és tűzünk ki magunk elé. Ezeket lejegyezzük és megpróbáljuk véghezvinni. Minden egyes kis cél megvalósulását és az oda vezető utat is írjuk le, hogy olvasásukkor szembesüljünk saját önerőnkkel, és megtanuljuk, hogyan tudunk valamit elérni.
