Barion Pixel
Coaching

Én és a coaching

Coaching. Manapság nagyon divatos kifejezés és sokan varázsszóként használják, pedig senki nem találta fel vele a spanyolviaszt. Maga a kifejezés új, de a valóságban az emberiséggel egyidős szerepről van szó. A coaching egy olyan tevékenység ahol a coach, azaz az „edző” segítséget nyújt az elakadtaknak a továbblépésben. Ő az, aki a tapasztalata, tudása és kívülálló helyzetéből adódóan képes a probléma megoldásában segíteni. A gazdasági és társadalmi válság közepén jelentősen felértékelődött ennek a tevékenységnek a szükségessége, egyre nagyobb az igény rá. De ahogy már említettem nem új keletű dologról van szó, pusztán csak megfelelő marketinggel át lett címkézve. Erre azért volt szükség, hogy sokan az újdonság varázsát kihasználva könnyebben, de leginkább drágábban értékesíthessék a szolgáltatásukat. Pedig tényleg semmi újat nem találtak ki az ezzel foglalkozók. Amióta világ a világ léteznek coachok. A történelem kezdetén, sámánok, bölcsek, vének tanácsa látta el ezt a feladatot, aztán a szerepüket átvették a papok, majd a pszichológusok, de hívhatjuk őket mentornak is. Ez persze azt is mutatja, hogy az embereknek mindig szükségük volt olyanokra, akik segítettek nekik eligazodni az élet labirintusában. Egy jó coach gyorsan, hatékonyan és hosszú távú segítséget nyújthat bárki számára. Akár életvezetési, akár üzleti problémával nézünk szemben, minden esetben hasznos egy ilyen személy szolgáltatásait igénybe venni. A coach nem attól, jó, hogy minden helyzetben megmondja a tutit. Nem is ez a feladata. Aki ezt ígéri, attól tartózkodjunk. Természetesen a coaching során a coachnak is lehet véleménye ezt meg is mondhatja, de alapvetően kérdéseket kell feltenni. Olyan kérdéseket, amikre az ügyfél adja meg a választ és ezeken kérdéseken végighaladva megtalálható a problémára adandó helyes válasz. Ha már tudjuk a választ, akkor a coach segít abban is, hogy a megoldáshoz vezető megfelelő eszközt alkalmazzuk. A jó coach feladata itt nem ér véget. Az ügyfelet támogatja abban is, hogy az végigmenjen a kijelölt úton. Coachra az élet minden területén és bármikor szükségünk lehet. Mégis kevesen élnek ezzel a lehetőséggel. Sokan azért félnek segítséget kérni, mert úgy érzik a problémájuk csak számukra probléma, esetleg kinevetik őket miatta, míg mások azt hiszik, azzal, hogy segítséget kérnek a saját gyengeségükről, alkalmatlanságukról tesznek tanúbizonyságot. Eközben a sikeres emberek túlnyomó része rendszeresen igénybe veszi ilyen jellegű szakemberek támogatását. Nem azért mert hiányos lenne a tudásuk, hanem mert egy coach, érzelmi érintettség nélkül, kívülről látja át a helyzetet, ezért objektív és semleges álláspontot képviselhet az aktuális helyzet elemzésénél, értékelésénél.

Hogyan válasszunk coachot? A legtöbben csak akkor fordulnak szakemberhez, amikor már ég a ház. Amikor a probléma olyan méreteket ölt, ami sok esetben fojtogató nyomást gyakorol az illetőre. Ezért logikus, hogy azonnali válaszokat, megoldásokat keresnek. Ez sok esetben megnehezíti a választást is. Bár látszólag jó döntés egy olyan szakember megkérdezése, aki azonnali, választ, megoldást ígér, miközben ezek az esetek majdnem esetben kudarccal végződő választások. A jó coach nem ígér, nem ígérheti felelősségteljesen azt, hogy tudja a választ. A coaching nem a technikákról szól! Az olyan volna, mint fogfájásnál a Cataflam. Csak tüneti kezelést jelent. Sokkal fontosabb, hogy előbb a probléma valódi forrását találjuk meg ez pedig időt igényel. Ezután következhet csak a technika kiválasztása. Szinte minden problémának technikailag több megoldása is van, ezért mindig azt kell kiválasztani, ami az egyén egyéniségéhez, személyiségéhez legjobban illeszkedik, hiszen azzal érhetjük el a leggyorsabban és tartósan a kitűzött célokat. Ebből is következik, hogy nem a legjobb coachot kell kiválasztanunk, hanem azt, aki számunkra a legjobb, akiben a leginkább megbízunk, akit leginkább elfogadunk, aki a leginkább passzol a személyiségünkhöz.A jó coach garanciát vállal a munkájáért. Ahogy már szó volt róla, az életünk bármely szakaszában, bármely élethelyzetben hasznos lehet egy coach együttműködése.

Hiszem, hogy az ember csak úgy érhet el sikereket, úgy valósíthatja meg az álmait, ha közben másoknak is segít az önmegvalósításban. Nem alárendelve önmagunkat másoknak, hanem a tapasztalatainkat megosztva velük, segítünk nekik abban, hogy leküzdjék azokat a nehézségeiket, amiket mi már leküzdöttünk.

Ez a blog egyaránt foglalkozik magánéleti és üzleti kérdésekkel. Az életben felmerülő kérdésekre nem válaszokat ad, hanem egyfajta életszemléletet, gondolkodásmódot közvetít. Természetesen, ha valakinek vonzó az általam képviselt értékrend, hozzáállás, akkor bátran vegye fel velem a kapcsolatot, hogy személyre szabottan kereshessük meg a legjobb kiutat az aktuális élethelyzet okozta nehézségekből.

Please follow and like us:
RSS
Follow by Email
Twitter
Visit Us
YouTube
LinkedIn
Share
Instagram

Szóljon hozzá

Tetszett a blog? Kérlek mond el másoknak is! :-)

%d bloggers like this: