Barion Pixel
Üzleti tanácsadás

Nem tudunk tisztességesen versenyezni

A világ egyik mozgatórugója a verseny: ki lesz a legjobb, és ki marad alul. A verseny mibenléte erősen függ a kulturális háttértől. A japánok versengés közben is támogatják egymást, míg a magyar versengők között gyakran vérre megy a verseny. Honnan ered ez a gondolkodás, hogyan hat a vállalati szférára, a gazdaságra, és segíthetnek-e a startupok levetkőzni ezt a mentalitást?

  • A tisztességtelen verseny ellenséges versengést eredményez.
  • Nemzetközi összehasonlításban a magyar fiatalok tekintik a legnagyobb arányban a versenytársukat ellenségnek.
  • A szabályok áthágása nemcsak demoralizál, hanem a fejlődést és az innovációt is visszafogja.
  • A startupkultúra elősegítheti a valódi piaci versenyt Magyarországon.

Szükség van versenyre?

Nem tudjuk önmagunkat igazán megismerni és értékelni a nélkül, hogy összemérnénk tulajdonságainkat másokéval. Az a kijelentés, hogy magas vagyok, akkor nyer értelmet, ha vannak alacsonyak, ahogy a szőke haj is csak akkor értelmezhető, ha vannak barnák, vörösek vagy feketék is. Az emberben jó érzést kelt a tudat, hogy nem marad le, nem beszélve arról, ha még sikeresebb is másoknál. Persze ha rosszul jön ki az összehasonlításból, az feszültséget kelt. Ahogy a gazdaságban a piaci szereplők, az egyének a saját életükben is törekszenek arra, hogy minél versenyképesebbek legyenek. Az innováció a gazdaságban sok tekintetben a versenyből származik, de ugyanez az egyén fejlődésére és kreativitására is igaz.

Mik a versenyképesség jellemzői?

Egy olyan csoportban, ahol a magas teljesítmény érték, ott a magas teljesítmény lesz versenyképes, míg egy olyan társadalomban, ahol az jut előre, aki kapcsolatokat tud teremteni befolyásos emberekkel, ott a jó kapcsolatteremtő képesség lesz versenyképes. Nincs tehát egy meghatározott definíció: amit az adott közeg jutalmaz, az lesz a versenyképesség kritériuma. Sokféleképpen le lehet írni, de alapvetően az

versenyképes, aki az adott közeg által jutalmazott tulajdonságok terén legalább olyan jó vagy jobb, mint a többi. Ugyanígy, a versengés sem egynemű dolog, különböző mintázatai léteznek a szerint, hogy milyen funkciót tölt be, mik a következményei és a versenytársak, hogy tekintenek egymásra.

Lehetséges, hogy a versenytársak ne ellenségei legyenek egymásnak?

Japánban van egy központi szervezet, a KEIDANREN (Japán Üzleti Szövetség), amely a több mint ezer japán vállalat képviselőiből áll. Ők folyamatosan dolgoznak azon, hogy a rivális vállalatok között konszenzusok alakuljanak ki és azok ne essenek ki a piacról. Ez azért van, mert Japánban úgy gondolkodnak a versenyről, hogy nem előnyös, ha a riválisok elpusztítják egymást, hiszen

a hazai vállalatok közötti együttműködő versenyt tekintik a fejlődés garanciájának. Ehhez képest jóval agresszívebb versengés jellemző az individualista nyugati társadalmakra.

Ezek szerint a kulturális háttér meghatározza, hogy hogy állunk a versengéshez és a versenytársakhoz?

Sok tekintetben igen.  Az amerikai kultúrában kemény verseny megy és erős a győzni akarás, de nem a másik eltiprása a cél, hanem a győzelem. Agresszív eszközökkel akkor állnak elő, ha ez kell a győzelemhez, nem pedig indulati alapon. Magyarországon sokkal több az indulat, az ellenségesség és a bosszúvágy a versenytársakkal szemben. Természetesen

senki sem születik ilyen vagy olyan versengőnek, hanem a szocializációja során sajátítja el az erre vonatkozó íratlan kulturális szabályokat. A verseny jellegét nagyon erősen befolyásolja például az, hogy mennyire szabályos és mennyire alapul a tényleges érdemeken, kompetencián, a termék színvonalán és így tovább.  Ha ez kevésbé érvényesül, sőt ki is alakul az általános egyetértés arról, hogy ez kevéssé érvényesül, vagyis nincs tiszta verseny, akkor könnyebben folyamodnak a versenyzők szabálytalan eszközökhöz és ha valakit csalással, korrupcióval győznek le, az haragos lesz és a győztest ellenségének fogja tekinteni, akit legközelebb neki kell két vállra fektetnie.  Ez az egyik lehetséges útja az ellenségessé váló versengésnek.

A magyar piacon a cégek ellenségesek egymással?

Vannak, akik igen és vannak, akik nem. De egy kutatásunk alapján a magyar üzleti életben általános a vélekedés, hogy a verseny nem tiszta és nagyon nehéz benne, szinte lehetetlen szabályos eszközökkel talpon maradni és a riválisokban nem lehet bízni. A japánokra jellemző együttműködő versengés csak kevéssé ismert az egyének és a vállalatok szintjén is. Az egyének szintjén a nemzetközi összehasonlításban a magyar fiatalok tekintik a legnagyobb arányban a versenytársukat ellenségnek.

Mi játszódik ilyenkor a felek fejében?

A szabálytalanul megnyert versenyeknek számos negatív következményük van az egyénre és a közösségre nézve. Aki a szabályos versenyben marad alul, csalódott, de közben úgy érzi, hogy jobban fel kell készülnie a következő versenyre. A fókusz tehát az önfejlesztés. Az a vesztes viszont,akit becsaptak, dühös a csalóra, így nem saját magára koncentrálódnak az érzései,hanem a másik félre. Fejlődési szándék nincs benne, bosszú azonban annál inkább. Ilyenkor azt az energiát, amelyet a fejlődésre lehetne fordítani, a másik pusztítására használja. Aki pedig csalással győzött, menekül, és közben igyekszik a vesztes felet minél jobban hatástalanítani. Neki erre megy el az energiája, tehát ott sem lesz fejlődés.

Ez a tapasztalat hatással lehet a következő versenyhez való hozzáállásra?

Vannak tisztességes versenyek is, de ha egy társadalmi közegben az a hit uralkodik, hogy úgysem az győz, aki megérdemli, az demoralizálóan hat. Lehet, hogy többször az a gyanúnk, hogy nem tisztességesen folynak a versenyek, miközben valójában több a szabályos verseny, de az az igazság, hogy ez sajnos szinte teljesen mindegy: a kulturális felfogás számít, az, ami az emberek fejében uralkodik erről. Ez pedig Magyarországon az, hogy túlnyomóan tisztességtelenek a versenyek, és ez gyakran magával rántja a tisztességesek megítélését is

A magyar ember ezek alapján milyen értékeket kapcsol a versenyhez?

Nem szeretek úgy fogalmazni, hogy a „magyar ember”. A magyar emberek, mint minden más nemzet tagjai is, nagyon sokfélék. Azt viszont lehet mondani, hogy a vizsgálataim alapján nálunk a versengéshez inkább negatív értékeket kapcsolnak. Ez nem meglepő, hiszen a tisztességtelen, igazságtalan, ellenséges vagy annak vélt versenyen nincs mit szeretni.

A kudarchoz való hozzáállást is befolyásolja a kulturális közeg?

Természetesen, igen.  és az elmondottakkal összefügg, hogy sikertelenség esetén a magyarok választják a legkevésbé azt a fajta talpra állást vagy újrakezdést, ami az önfejlődéshez vezet. A kínaiakhoz, japánokhoz vagy amerikaiakhoz képest hajlamosabbak feladni: elveszítik az önbizalmukat vagy indulatuk a győztes felé fordul.  Ezt is befolyásolja, hogy korábban milyen típusú versenyekben vett részt az illető.

Ha azt látta, hogy a produktum – legyen az az egyén vagy egy cég produktuma – minősége a döntő, akkor a talpra állás az önfejlesztés mentén történik. A másik esetben az illető gyűlöli a győztest, és bosszút akar állni, tehát talpra áll, de a győztes elleni agresszión van a hangsúly: nem a saját előrejutása, hanem a rivális visszahúzása a cél.

A vállalatok kultúrájában jelen van ez az ellenséges versengés?

Bár nem ismerem behatóan a magyar vállalati kultúrát, a versengésre vonatkozó üzleti szereplőkkel folytatott kutatásaim arra utalnak, hogy az ellenséges versengésre és az ebből fakadó nehezen megoldható vagy megoldatlan konfliktusokra számos példa van. A legtöbb vállalatnál elvárják a csapatmunkát, és közben nem kezelik megfelelően az egyének versengési motivációit. Ebből mindenféle konfliktusok alakulnak ki: szerepkonfliktusok, hierarchiabeli konfliktusok, pénzügyi és kompetencia-konfliktusok, amelyek a kezeletlen versenyből fakadnak. A vezetők nem fordítanak kellő mennyiségű figyelmet arra, hogy az önfejlesztés és egymás fejlesztése szerepet játsszon, hogy nyílt legyen a versengés, és gyakran nem tudják a fejlesztő, konstruktív versengés irányába terelni a dolgozókat.

Milyen eszközökkel lehetne ezt elérni?

Világosan kommunikált elvárásokra van szükség.  Explicitté kell tenni, hogy a versengés teljesítmény alapján történik, és szankcionálja a csoport a tisztességtelen versengést. Ne azon múljon a győzelem, hogy ki milyen kapcsolatban van a főnökével, ne lehessen elfogadott módszer az, hogy a munkatársak nem nyíltan beszélik meg a véleményüket, hanem egymás háta mögött az autoritást próbálják meggyőzni, legyen mindenkinek világos, hogy bizonyos eszközök nem működtethetőek, és nem is működnek. Fontos, hogy ezek bizonyos értelemben konszenzuson alapuljanak, mindenki számára elfogadhatóak legyenek. Fair és szabályozott verseny kell ahhoz, hogy mindenki a legtöbbet hozza ki magából, mert végül is ez a cél minden szervezetnél. Azt gondolom, hogy a tiszta versenyek fontossága ugyanígy a gazdaság egészére is érvényes, és a gazdasági eredményeken is látszana, ha sikerülne változtatni ezen a hozzáálláson.

Honnan ered ez a hozzáállás?

Nincs olyan társadalom vagy gazdaság, amelyben minden szabályosan működik. Még a legkevésbé korrupt skandinávoknál pl. a finneknél is van korrupció, vannak összefonódások és lefizetések, de nem mindegy, hogy ezek a folyamatok milyen mértékben és mennyire hatják át a gazdaság működését. Én úgy látom, bár nem vagyok közgazdász, hogy Magyarországon a mai napig nem tudott kifejlődni egy nyugat-európai piacgazdaság. A monarchiában és a két világháború között elindult egyfajta kapitalizálódás, de a feudális maradványoktól nem sikerült teljesen megszabadulni, majd erre épült a rendszerváltás.

Meg lehet változtatni?

A rendszerváltástól sokan azt remélték, én magam is, hogy elhozza a meritokratikus, érdemeken alapuló versenyek világát, de szerintem még ma is beláthatatlan távolságban van ennek a reménye. A másik nagy lehetőség az volt, amikor beléptünk az Európai Unióba. Ekkor megnőtt a felület, amelyen érintkezünk olyan típusú versenyzőkkel, akik másfajta versenykultúrával bírnak.

Számomra ezzel kapcsolatban is két dolog derült ki. Az egyik, hogy ez nem hatott ránk elég megtermékenyítőleg. A másik, hogy – meglátásom szerint – a magyarországi piacra bejövő vállalatok néha nem az ő versenykultúrájukat hozták ide, hanem hoztak egy az otthoninál sokkal kevésbé civilizált versenykultúrát, átlátva, hogy itt lehet, sőt néha kell destruktívabb módszerekkel versengeni. Ebben a közegben megengednek maguknak olyan lépéseket is, amelyeket a saját országukban már nem tennének meg.

A startupkultúra terjedése hazánkban jelenthet új lehetőséget? Hiszen ebben az esetben a hazai cégek törnek a nemzetközi piacra.

Ezek a vállalatok valóban kénytelenek idomulni a nemzetközi verseny feltételeihez, ez azonban csak akkor jelenthet lehetőséget, ha a tisztán működő startup megjelenik mint sikeres szerepmodell és működési modell. Maroknyi sikeres példa azonban nem elég egy belső piac változásához. Izrael, amely hasonlóan kis ország, elkezdte felépíteni azt a narratívát, hogy ők egy startupnemzet. Ez egy öngerjesztő folyamat, mert ha ez a narratíva jelen van, megpróbálnak felnőni hozzá a piaci szereplők. Kezdünk ebbe az irányba elmozdulni, de van még hová fejlődni.

ehát igen, ez egy harmadik lehetőség a rendszerváltás és az Európai Unióba lépés után. A nemzetközi piac működésének a kultúráját ezek a startupok képviselhetik a magyar közegben, ha kellő számban és erővel képviselik azt. Én reménykedem, de nézzük meg, hogy mi lesz.

 

Please follow and like us:
RSS
Follow by Email
Twitter
Visit Us
YouTube
LinkedIn
Share
Instagram

Szóljon hozzá

Tetszett a blog? Kérlek mond el másoknak is! :-)

%d bloggers like this: