Cápacsali avagy ismerkedés az interneten
Mostanában gyakran beszélgetek olyan emberekkel, akik nem találnak maguknak megfelelő partnert, pedig aktívan ismerkednek az interneten. Ennek kapcsán azt tapasztalom, hogy az emberek többsége túl nagy jelentőséget tulajdonít a kémiának. Tömegével találkozni olyan nőkkel, akik fennen hirdetik, hogy egyetlen fénykép többet ér akár 10.000 leütött szónál is, ezért felesleges annyit levelezgetni, hadd derüljön ki első látásra (persze nem kell élőben elég csak képen) ízibe, hogy van-e kémia a két ember között vagy sem.
A fent említett “kémia-hajszoló” nők (és természetesen férfiak is!), szerintem olyan átlaghalászok, akik nagy halat (mondjuk cápát) szeretnének fogni. Ők a nagy számok törvényét alapul véve azt a módszert választják, hogy a halászhajó körül 2 km-es körzetben leengedik a halászhálót (kitesznek magukról egy csábító fényképet), mert így aztán az éppen arra fickándozó minden hal – kicsi és nagy egyaránt – bekerül a hálóba. Aztán az átlaghalászok a behúzott háló tartalmát hosszú, fáradságos, unalmas, kudarcokkal teli munkával kezdik el átválogatni. (Milyen ismerős mondat; “Nagyon sok nővel/pasival találkoztam már, de végül egyik sem jött be.”)
Az átlaghalász bízik abban, hogy talán lesz a halak között cápa is, akit ő valójában, eredeti szándéka szerint fogni szeretne, ugyanakkor azért a kifogott heringeket, tonhalakat is megkóstolja, hátha azoknak is ugyanolyan jó az íze, mint a cápáé.
Magyarán mondva; ezek az emberek rögtön egy-két levélváltás után, (valós információk nélkül a hálóban vergődő halról) randiznak mindenkivel, hátha lesz a sok jelölt között olyan is, akit ők valóban szeretnének.
Velük ellentétben a megfontolt, nagy halász pontosan tudja, hogy ha cápát szeretne fogni, akkor csak neki vet ki csalit. A nagy halásszal is megeshet, hogy bár sikerül kifognia a cápát, az mégsem olyan, mint amilyet ő szeretne. Mert mondjuk nem a számára legjobban vágyott fehér cápa került az útjába, hanem “csak” pörölycápa, tigriscápa, netán citromcápa, stb. Ettől még utóbbi cápáknak a kifogása is egy élvezetes, kihívásokkal teli elfoglaltság a nagy halásznak, de amikor kiderül számára, hogy mégsem fehér, hanem másféle cápa akadt horogra, akkor azt elengedi-mert az nem az, amire ő vágyik.
Ahogyan a vadászás itt leírt módjában és eszközeiben, úgy a férfi-nő találkozások minőségében is vannak fokozatok, különbségek, ezért én megkülönböztetem egymástól a találka és a randi fogalmát.
Szerintem az internetes ismerkedésnél a jó adatlap (amibe kellő mennyiségű információ, jó esetben a napló is beletartozik), a levelezés nem más, mint a cápáknak szóló csali. Ezért szerintem nem érdemes minden halféle arra, hogy ha csak megbökdösi a csalit, rögtön beemeljék őt a hajóba.
Ha a hal kitartóan foglalkozik a leengedett csalival, azaz a levelezések alapján azt érezni, hogy valóban cápa van a damil másik végén, akkor lehet szó arról, hogy egy kiadós “küzdelem” (amiben mindkét fél odateszi magát és nem az fordul elő, hogy az önmagát cápának kiadó hal a legkisebb rántás után felfekszik a víz tetejére) után kiemeljék őt a vízből – jöhet a személyes kontaktus.
A találkozás már elsősorban azt a célt szolgálja, hogy kiderüljön, milyen ember a másik. Ehhez 1-2-3… találkozó szükséges és elégséges.
Ebben az időszakban szerintem akár két emberrel is találkozhatunk párhuzamosan, hiszen itt még nincsenek elkötelezettségek a másik irányában, pusztán csak azt akarjuk kideríteni, hogy van-e olyan fokú egyezőség, szimpátia, hogy a partnerrel később randizni is szeretnénk, vagy egyszerűen csak azt állapítjuk meg, hogy szereztünk egy újabb jó barátot. Ebben a stádiumban még nem a másik meghódítása a cél, hanem az, hogy egy kicsit jobban megismerjük őt. Ezért hívom ezeket az alkalmakat még csak találkának. A randevú már egy következő lépcsőfok.
Ha a találkozók alapján úgy érezzük, hogy akár komoly kapcsolatot is el tudunk egymással képzelni, akkor következik a randevúk időszaka. Jönnek a flörtök, a csábítások, a másik meghódítása és természetesen a megismerés további folyamata, hogy kiderüljön, vajon egy életen át együtt tudunk-e működni a másikkal. Ebben a fázisban érdemes, sőt kellene kideríteni a másikról, hogy azonosan képzeljük-e el az életünket 5-10-15-x év múlva. Azonosan gondolkodunk-e a férfi-női szerepekről, a gyerekvállalásról és a gyerekek neveléséről és mindenről, ami apróságnak vagy lényegtelennek tűnhet (főleg azoknál, akik „a szerelem mindent megold” jeligével ismerkednek), mégis azokból lesz végül a válás. Ebben az időszakban kell kiderülnie, hogy a másik csak beszél valamiről vagy tartósan aszerint is viselkedik-e?
Ezért nem értek egyet az értelmetlen sietséggel, amibe az emberek belehajszolják egymást a “kémia” kiderítésének égisze alatt.
Tudom, hogy sokan gondolják, hogy ez tudatos folyamat és az érzéseket nem lehet befolyásolni. Ezzel nem értek egyet, de tegyük fel, hogy igaz és az érzelmeket nem lehet befolyásolni. De attól még a döntésünk lehet tudatos arra vonatkozóan, hogy a pillanatnyi érzelmeinknek teret adunk, vagy inkább szakítunk, mert a kapcsolatnak egyébként nincs jövője. Persze ha valaki nem hosszútávra tervez, annál mindez teljesen lényegtelen.
