Gondolatok az önzésről
Önző dög. Nagyon gyakran vágjuk valakinek a fejéhez, akiről azt gondoljuk kihasznált bennünket a saját céljai érdekében. Önzőnek tartjuk, mert nem a mi érdekeink szerint cselekedett. Érezni az ellentmondást a felháborodásban?
Önző. Egy indokolatlanul félremagyarázott és rosszul használt jelző. Mert ki az, aki önző? Aki figyelembe veszi a saját érdekeit? Ezzel szemben az önzetlen kifejezés, maga az isteni magasságokba emelő egyik legjobb minősítés. De vajon van önzetlen ember? Van olyan ember, aki a saját érdekei ellenében cselekszik? Lehet létezni önzés nélkül?
Egy pillanatra próbáljuk meg a fejünkből kipucolni a társadalom által belénk vésett jelentését a szónak és gondoljuk végig a dolgokat. Lehet, szabad úgy cselekedni, hogy ne vegyük figyelembe a saját érdekeinket? Szerintem nem! Szerintem az első helyen a saját érdekeinknek kell szerepelnie. Önmagában nem az önzéssel van a baj, hanem azzal, ha az érdekeink érdekében kihasználunk, megalázunk másokat. Nem az a baj, hogy a saját érdekeinket fontosnak tartjuk. A baj azokkal az eszközökkel van, amiket felhasználunk azok eléréséhez.
Bill és Melinda Gates a vagyonának nagy részét jótékonysági célokra költi el. Micsoda nagylelkűség és önzetlen cselekedet. De ha csak az önzetlenség vezérelte volna őket, akkor azt is megtehették volna, hogy azt a rengeteg pénz egyszerűen szétszórják az utcán. Az önzetlen cselekedet lett volna, de szerencsére nem ezt tették. Amikor elhatározták, hogy mire fordítják azt az irdatlan sok pénzt, akkor olyan egészségügyi célokat jelöltek meg, amiről azt gondolják, hogy valóban hasznos az emberiség fennmaradása céljából. Tehát amiről Ők úgy gondolták, hogy jó célt szolgál. Ez is önzés, hiszen a saját értékrendjük alapján választották ki a felhasználási területet.
De nézzünk egy teljesen hétköznapi példát, amit a saját életemből hozok:
Akkor, amikor jót teszek például a páromnak, akkor azt azért teszem, mert én boldog vagyok attól, hogy örömet okozhattam neki. Neki szánom azt az ajándékot, neki szánom a kedves szavakat, az ölelést. Ha csak úgy általában akarnék másoknak örömet okozni, akkor fognám magam, vennék egy csokor virágot és odaadnám az első szembejövő hölgynek. Az volna az önzetlen dolog, nem? De én önző módon azoknak veszem az ajándékot, akiket szeretek, mert nekem az jelent örömet, ha őket boldognak látom. Mondom újra mert a sorrend fontos. NEKEM az jelent örömet…. Persze biztos jön a kérdés, hogy mi van azokkal az esetekkel, amikor olyan dolgot teszek meg valakinek, amit nem szeretek? Az a rossz hírem van, hogy azt is a saját érdekemben teszem. Az ember a saját érdekében köt kompromisszumokat, bizonyos későbbi célok érdekében tesz meg ma olyan dolgokat, amiket egyébként nem biztos, hogy megtenne. Amikor vért adunk, adakozunk a rászorulóknak, akkor azt is azért tesszük, mert nekünk örömet ad az a tudat, hogy segíthettünk. Ez mind önzés, de ahogy már említettem semmi baj nincs ezzel, sőt ez is előbbre visz bennünket az életben.
Tudom, hogy nehéz elfogadni, de az életben ahhoz, hogy elérjük az álmainkat, céljainkat akkor el kell fogadni, hogy önzőnek kell lenni, hogy az önzés önmagában nem rossz dolog. Aki lemond a saját érdekeiről, az nem csak a saját életéről mond le, de a környezetének is sokat árt vele. Attól, hogy önzők vagyunk, még odafigyelhetünk mások érdekeire. Sőt! A legjobb az volna, ha mindenki kellő mértékben és azt felvállalva képviselné a saját érdekeit, mert akkor lehetne a legkönnyebben megtalálni a közös nevezőket. Ezzel szemben sokan elhitetik velünk, hogy a céljaik megegyeznek a sajátunkkal és aztán csak később vesszük észre, hogy a kést a hátunkba landolt a másik ember pedig simán keresztezi az utunkat, másfelé vette az irányt. Én ezeket az embereket nem önzőnek, hanem aljasnak tartom.
Ha nem hiszel nekem, tégy egy próbát. Vállald fel a saját érdekeidet, de figyelj oda a másikéra is. Hidd el, jobban érzed majd magadat Tőle.
