Keményen hajt, mégsem éri el céljait?
Céljainkért hol többet, hol kevesebbet teszünk, ám a befektetett energiától függetlenül olykor nem haladunk a megvalósítással. Hét tipikus problémát és hozzájuk kapcsolódó megoldási javaslatokat mutatunk be.
- Van cél, de nincs
A fejlődés elmaradása, a körbe-körbe keringés mögött olykor a célok teljes hiánya áll. Ez sokszor nem is tudatosul az emberben, csak amikor számot vet aktuális helyzetével és kilátásaival. Az „ahogy esik, úgy puffan” attitűd rövid távon izgalmas önmegvalósításnak tűnhet, ám hosszú távon nem kecsegtet sok jóval. Az egyhelyben topogást okozhatja az is, hogy egykori terveink aktualitásukat vesztették, és a helyükbe nem léptettünk újakat. A negatív célmeghatározásokat (valamit nem csinálni a jövőben) szintén tekintsük semmisnek, a tagadó forma nem jelöl ki előremutató irányt. Motivációs felhajtóerőnek jó lehet, de céllá kell fogalmazni. Állítsuk meg a napi rutinunkat, és szánjunk időt jelenünk, jövőnk átgondolására: merre tartunk, hová szeretnénk eljutni? Forduljunk a hagyományos módszerhez: vegyünk elő papírt, ceruzát, és kezdjük el leírni a gondolatainkat.
- Homályos célok
Sötét éjszakában tapogatózik, aki hangzatos célkitűzéseit az általánosság szintjéről nem hozza le a konkrétumok kézzelfogható világába. A „jó orvos akarok lenni” és a „sikeres vállalkozást szeretnék építeni” típusú célok nagyra fújt lufik, amelyek könnyen kidurrannak. Dicsérendő, ha az embernek van küldetéstudata, ám a nagyszabású terveket érdemes minél konkrétabb alapokra helyezni. Találjuk meg a fő célt, majd a nagy egészet bontsuk emészthető, kisebb szakaszokra, alcélokra. Gondolkodjunk folyamatban és hierarchiában. Nem mindegy, melyik feladatot mikor végezzük el ezek közül, és melyikre mekkora hangsúlyt helyezünk. Fontos az alcélok sorrendbe állítása. Az ígéretes vállalkozáshoz például elengedhetetlen az ütős alapötlet és a piaci igényfelmérés, míg az irodabérlés kérdésköre kevésbé sürgető.
- Elérhetetlen álmok
Sokszor érezhetjük azt is, hogy bár jól megfogható, elérhető célokat tűzünk ki magunk elé, amelyekért keményen meg is dolgozunk, de sosem jutunk el az elégedettség érzéséig. Észrevétlenül mindig magasabbra kúsznak a magunk elé állított célok, így erőfeszítéseinket sosem koronázza az elégedettség érzése, ami okot adhatna az időszakos megpihenésekre, munkánk gyümölcsének kiélvezésére. A megoldáshoz vezető út első lépése a szembesülés és tudatosítás: futunk a céljaink után. Majd a folyton magasabbra szökő célokat le kell horgonyoznunk a jelenbe, határidők, mérőszámok, teljesülési feltételek, következmények konkretizálásával. Előre le kell szögeznünk magunknak: ha elérjük célunkat, kiérdemeltük a pihenést, ne rohanjunk egyből tovább.
- Időtlenség
Előfordul, hogy úgy futunk a célunk után, hogy az egy tapodtat sem mozdul, mégsem érezzük a közeledést. Pedig haladunk, csak nem látjuk. Ezt megelőzendő tegyük mérhetővé munkánk folyamatát. A célhoz vezető utat mérőállomásokkal kell végigtűzdelnünk: le kell fektetnünk előre, miből fogjuk látni, ha tettünk egy lépést a cél felé. Rendszeres futásunk vagy úszásunk beindításakor például kitűzhetünk heti alkalomszámot és / vagy távolságot, készíthetünk edzéstervet is, amelynek könnyen ellenőrizhető a teljesítése. Ha csak annyi lebeg a szemünk előtt, hogy maratont akarunk futni, sokáig kell várnunk az első visszacsatolásig. Szabdaljuk fel a célhoz vezető utat mérhető egységekké, lássuk el időkeretekkel, és tűzzünk ki mérési mutatókat. Utóbbinál legyünk kreatívak, az objektív mutatók mellett élményszintű visszajelzésekre is legyünk fogékonyak, például a jobb közérzet örömére.
- Érdektelenség
Máskor azon kapjuk magunkat, hogy van célunk, de nem fűlik a fogunk a megvalósításához. Jellemzően olyan célokra igaz ez, amelyeket ránk sóztak, vagy átvettünk másoktól. Talán nem is értünk egyet velük, de az is lehet, hogy csak nem elég érdekesek. Így nehéz elköteleződni mellettük, és energiát pumpálni beléjük. Márpedig motiváció nélkül szenvedés bármit is csinálni. Meg kell látnunk az értelmet mögöttük ahhoz, hogy azonosulni tudjunk velük. És ezt saját életünkre kell lefordítanunk. A papírhajtogatás lehet öncélú mechanikus munka, de érdemi hozzájárulás egy fontos esemény létrejöttéhez is. Ha ezt meglátjuk, munkánk már több lesz puszta szívességnél, és ekkor tudunk bennünk szunnyadó energiákat mozgósítani kívülről átvett, majd sajátunkká tett célunk megvalósításáért.
- Nem kompatibilis célok
Adott cél és adott ember bizonyos esetekben egyszerűen nem kompatibilis. Az elérendő cél valójában (még?) nem elérhető, mert lehetőségeinkhez, adottságainkhoz képest túl magasra tettük a lécet. Tipikus hiba, hogy néhány kivételt szabálynak tekintünk, magunkra vonatkoztatunk, majd csalódottan állunk erőfeszítéseink romjai felett. Nem értjük, hogy ha másnak sikerült két hónap alatt belépő szintről felsőfokra fejlesztenie angoltudását, nekünk miért nem. A gond az, hogy nem a saját helyzetünkből indultunk ki célunk megfogalmazásakor, hanem valaki máséból. Olykor pedig az is előfordul, hogy saját kishitűségünk miatt válik egy cél irreálissá: mert valójában nem is hiszünk benne, hogy teljesülhet.
- Cél vagy álom?
Ismerünk álmodozó embereket? Olyanokat, akik folyton nagyszabású terveikről áradoznak, amelyekért valójában soha egy gyufaszálat sem tesznek odébb? Az álmok a fantázia világában élnek, távoliak, homályosak, idealisztikusak. Önjutalmazó volta miatt az álmodozás önmagában kielégítő tevékenység, az elménkben zajlik, nem a valóságban. Ráadásul becsapós, mert azt hihetjük általa, hogy vannak céljaink. Ám a gondolatok szintjéről nincs, ami lerántaná a cselekvés szintjére. Így ne csodálkozzunk, ha álmaink beteljesületlenek maradnak. Átfordíthatók azonban célokba, amelyek racionális terepre vezetnek, határidőkkel, konkrét feladatokkal, felelősségi körökkel, vállalásokkal. Ha ezt a gondolati átkeretezést és tervezést megtesszük, az álmok érzelmi töltetét felhasználhatjuk önmagunk motiválására a cselekvéshez.
